tori

JERIKÓ – VÁROSFAL, TORONY

Jerikó (vsz. a héb. jareah, 'hold' szóból: 'a hold városa') a világ legrégibb városa a Jordán völgyében. A 250 m-rel a tengerszint alatt elhelyezkedő Jerikó a Föld legmélyebben fekvő lakott települése. A világ legrégebbi városaként tartják számon az ősi kereskedelmi és karavánutak mentén a Jordán gázlójánál létrejött települést.

Jerikó a közel-keleti neolitikum egyik legfontosabb lelőhelye . A legkorábbi emlékek az ún. Natúfi-kultúra korából valók (i. e. 10-9. évezred). A letelepült életmód a település gyors expanziójához vezetett (i. e. 8300-7400). Minthogy vízlelőhely közelében feküdt, alighanem fontos kereskedelmi gócpont volt. A Holt-tengerről való só és bitumen (szurok) cserélhetett itt gazdát türkizért, a porceláncsiga kagylójáért és obszidiánért (ebből a vulkáni üvegből szerszám készült). A város lakói meggazdagodtak, és fallal vették körül városukat, védelemül az irigy szomszédok ellen. A településen közel 2000 ember élhetett.

A városi civilizáció a korai bronzkorban alakult ki. I. e. 2300 körül új betelepülők, az amurrú törzsek érkeztek a területre. Jerikó i. e. 1325 körül elpusztult. Ezt a bibliai hagyomány kapcsolatba hozza az izraeli törzsek korai bevándorlásával. Józsué könyve (5,6) írja le Jerikó bevételét. Szintén a Bibliában A királyok első könyve 16. fejezetében említik, hogy i. e. 9. században Acháb uralkodása idején a bételi Hiél építette újjá Jerikót. Ez a korszak valószínűleg a babiloni fogság kezdetéig tartott.

MÁLTAI MEGALITIKUS ERŐDTEMPLOMOK

Málta megalitikus templomai gyűjtőnév alatt az i. e. 3600 és i. e. 2500 között, Máltán emelt megalitikus épületek maradványait értjük. A hatalmas templomok az újkőkorszaki ember első bonyolult, előre megtervezett építményei, amelyeket az UNESCO, mint az egyetemes kultúra egyedülálló emlékeit a világörökség részének deklarálta.

Málta szigetének első lakói a szicíliai Stentinello-kultúrából, egyes források szerint Agrigento környékéről származó földművesek és állattenyésztők voltak, akik i. e. 5000 körül érkezhettek. A következő évszázadokban újabb csoportok érkeztek Szicíliából. Az itt kialakult fejlett civilizáció mai ismeretek szerint huszonöt megalitikus templomot emelt. I. e. 3600 körül kezdődött Gozo szigetén, emellett földalatti temetkezési helyeket. Az i. e. 3000-től i. e. 2500-ig tartó periódus volt a máltai „templomcivilizáció” fénykora. Ezután a máltai szigetvilág ismeretlen okból teljesen elnéptelenedett. A később érkező új telepesek mintegy ezer évig temetkezési helyként használták a tarxieni templomokat és kiegészítésül egyszerű dolmeneket emeltek. I. e. 1500 körül a sziget negyedik megszállása során újabb népcsoportok érkeztek Szicíliából, akik erődített falvakban telepedtek le. Ezután a karthágóiak, a föníciaiak, majd i. e. 218-ban a rómaiak szállták meg a szigeteket, de a megalitikus templomok csodálatos civilizációja ekkorra távoli emlék volt csupán.

Az Anyaistennő máltai templomai a csiszoltkő-korszak emberének építészeti remekművei. A nagyszabású, több helyiségből álló épületek teljesen újszerű, kreatív vonalvezetésű „lóhere” alaprajzúak. Ez a jellegzetes forma több mint ezer éven át ismétlődött, a technikai fejlődésnek és a kultusz igényeinek megfelelő változtatásokkal. A templomok általános jellemzői, hogy egy erős, általában D, vagy félkör alakú külső fal 2-6 helyiséget zár körbe, amelyek szimmetrikusan, párosával, vagy háromlevelű lóhere alakban helyezkednek el egy folyosó vagy belső udvar mentén. A helyiségek falai apszissal ellátott félkör alakúak vagy oválisak. A máltai szakrális épületek jellegzetessége, hogy sehol sincsenek éles sarkok, vagy szögletek; mind a külső falak, mind a belső helyiségek lekerekítettek. A külső és belső megalitikus falak közötti helyet földdel és kőtörmelékkel töltötték ki. Az udvarokban oltárok, medencék, edények és szobrok alkotják az állatáldozattal végződő vallási rítusok kellékeit. A templomok monumentális, homorú homlokzata tágas külső terekre néz; a szemöldökköves kapu két oldalán, gyakran hatalmas kőtömbökből formált padok fekszenek. A templomok teteje fából készült; melyeknek mára nyoma sem maradt.

STONEHENGE

A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló, monumentális őskori építmény, az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek és a kérdés napjainkban sem jutott nyugvópontra. A régészeti helyet és környékét Az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel.

Stonehenge mai állapotában jórészt romos régészeti bemutatóhely, a Világörökség nyilvántartott helyszíne. Tekintettel arra, hogy 21 km-es körzetében nincs építkezéshez használható terméskő, a középkorban és az újkor elején köveit építkezésekhez hordták el, továbbá évszázadok során az időjárás is rombolta.

Az építmény-együttes több – kör alakú – szerkezeti részből áll. Kívülről árok határolja, e mögött pedig közvetlenül egy töltés emelkedik. A kört északkeleten bejárati nyílás szakítja meg, amihez az ún. Sugárút vezet. A kör közepén patkó alakban elhelyezett, harmadidőszaki homokkőből faragott oszlopok (hármas kövek, vagy trilitek) állnak, ezeket páronként vízszintes kövek kötötték össze. A patkón belül kisebb, granulit-ból (diabázból, riolitból és vulkáni hamuból álló kőzet) faragott oszlopok voltak, de ezek mára eltűntek.

Nevezetes kövei:

• az ún. oltárkő,
• az áldozókő,
• a két stációkő és
• a sarokkő, (amely a bejárat közelében, a Sugárút közepén áll).

A töltés belső oldalán két kisebb kör alakú árok sík földdarabot vesz körül; ezeket északi és déli sírhalomnak nevezik, közepükön valaha szintén kőoszlopok emelkedhettek.

URUKI FEHÉRTEMPLOM

ETEMENANKI

ISZTÁR KAPU

Az Istár-kapu Babilon egyik városkapuja volt és a felvonulási úttal együtt végleges formájában II. Nabú-kudurri-uszur babiloni király uralkodása idején (Kr.e. 605 - 562) épült fel. Babilon Babilónia fővárosa volt, az Eufrátesz partján feküdt, a mai Irak központi területén. Az Istár-kapu 1930 óta a berlini Előázsiai-Múzeumban található, amely a Pergamon Múzeumban kapott helyet. II. Nabú-kudurri-uszur idejében, Babilonban geometrikus Marduk-szentély épült, a zikkurat (Bábel tornya) lépcsőzetesen emelkedett a magasba, itt voltak a híres függőkertek és a káprázatos királyi palota. Az erődített városfalon nyíló északi kaputól, az Istár-kaputól vezetett az felvonulási útvonal a szent kerület felé, melynek belső falait bikákkal és a babilóniai mitológia fő istenségének egyik alakjával, a mushussu oroszlánhoz hasonló domborműveivel diszített színes kerámiatégla borítja. Bár összesen öt városkapu létezett (az Istár-kapu mellett, még a Marduk-kapu, a Zababa-kapu, az Urasch-kapu és egy ismeretlen nevű a déli városfalban) az Istár-kapu volt a legmonumentálisabb és legdíszesebb.

DZSÓSZER PIRAMIS (SZAKKARA)

A lépcsős piramis több négyszögű masztabából, tehát tulajdonképpen egymásra helyezett önálló sírokból alakult ki. Dzsószer fáraó lépcsős építményét négyszög alakú területekre emelték. Tervezője Imhotep, a király kancellárja és főépítésze volt. Építménye egy korszak szimbóluma lett, jelzi a négyoldalú masztabákból kialakuló tényleges piramishoz vezető fejlődés kezdetét. Szakkara a fővárossal, Memphisszel szemközti halotti város.

A piramis kialakulása masztabából: A piramis egyszerű, geometrikus alapformákból épül föl; alapterülete négyzet, csúcsa a négyszög középpontja, ami a négyzet négy oldalával egyenlő szárú háromszöget képez. A piramis klasszikus formája egy hosszadalmas absztrakció eredménye.

GIZEH-I PIRAMISOK

Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisait. Maga a teljes piramismező a három nagy piramison kívül magába foglalja a hozzájuk tartozó halotti templomokat, kisebb piramisokat – köztük I. Hotepheresz, I. Merititesz és Henutszen királynék piramisát –, a Nagy Szfinxet, Hafré és Menkauré völgytemplomait, Hentkauesz királyné sírját, a nemesek masztabáit és más, a halottkultusszal, illetve az építkezéssel kapcsolatos épületeket.

A gízai piramisok közül Hufu piramisa az ókori világ Hét Csodájának az egyike.

A három legnagyobb piramist Kr. e. 2600 és 2500 között építették. A gízai piramisok egy lokális mészkőplatón, a Mokattam-fennsíkon állnak, ami a IV. dinasztiában és az azt megelőző időkben kőbányaként funkcionált. A kőbányászat az elmúlt 4500 év folyamán is megmaradt a fennsíkon, de már csak a kész épületek kitűnően megmunkált és könnyen hozzáférhető anyagát bányászták ki. Gíza nemcsak a piramisok és komplexumaik, hanem a könnyű megközelíthetősége miatt elsődleges turistacélpont volt már az ókorban is.

DEIR-EL-BAHRI-I HALOTTI TEMPLOMOK

Dejr el-Bahari („Az északi monostor”) halotti templomkomplexumok és sírok összessége, amely a Nílus nyugati partján terül el Luxorral szemben, Egyiptomban. Az első itt épült emlék a tizenegyedik dinasztia uralkodója, II. Mentuhotep nevéhez köthető. A tizennyolcadik dinasztia uralkodása idején I. Amenhotep és Hatsepszut is intenzív építkezésbe kezdett a környéken.

§  II. Mentuhotep halotti temploma

Az épület szerkezete mögé előbb a nyitott udvart, majd egy oszlopos előcsarnokot, végül a fáraó sírját építették. Az akna és az utána következő járat 150 méter hosszan nyúlik a föld felszíne alá, hogy aztán a sírkamrába nyíljon, 45 méterrel az udvar alatt. A kamra egy oltárt tartalmaz, ami valaha Nebhepetré Mentuhotep fából készült koporsóját tartotta. Az udvar alá egy mély aknát készítettek, ami befejezetlen szobákba vezetett, amelyekről azt tartják, hogy eredetileg a fáraó kamrájaként funkcionáltak volna. Az uralkodó egy itt elrejtett képét Howard Carter találta meg. A templomkomplexum továbbá hat halotti kápolnát és aknát tartalmaz, amelyek a fáraó családja számára épültek.

§  Hatsepszut halotti temploma

Dejr el-Bahari legismertebb épülete a Dzseszer-Dzseszeru, azaz „a fenségesek legfenségesebbje”, azaz Hatsepszut temploma. Ezt Szenenmut tervezte, a fáraó főépítésze. A templom Ámon és a többi isten tiszteletére épült; több teraszos oszlopsor tetején helyezkedik el, amelyet hosszú rámpával lehet elérni. Ezt valaha kertek díszítették.

§  III. Thotmesz halotti temploma

III. Thotmesz is ide építtette templomkomplexumát Ámon tiszteletére. 1961-ben fedezték fel, és úgy vélik, hogy ünnepségek alkalmával használták. Nem sokat tudunk az épületegyüttesről, mivel a XX. dinasztia kora után elszenvedett földcsuszamlás után többet nem használták. Később köveit építkezésekhez kezdték elhordani. A kereszténység idején kopt szertartások

A TELL-EL-AMARNAI REFORM ÉPÍTKEZÉSEI

ABU SIMBEL-I SZIKLATEMPLOMOK

A Nílus bal partjának magas sziklafalába mélyülő barlangtemplomot II. Ramszesz alakítatta ki. Alaprajzi elrendezése, a terek sorolása az épített templomok megoldását ismételi. A sziklafalba vágott rézsűs homlokzata a pülonnak felel meg; ezt a fáraó 20 m magas ülőszobrai díszítik. A bejárat mögötti tér, amelyet két sorban 4-4 Ozirisz-pillér oszt, az udvart helyettesíti. Az abból nyíló négypilléres terem a hüpoztül csarnok. Azt követi a bárkatér és végül a szentély. A templom ma már nem az eredeti helyén áll. Az eredet i területet víztárolóvá duzzasztották. A barlangterek egész sziklatömbjét kb. 30 tonnás darabokra szétfűrészelve kiemelték a helyéről és 60 m-rel magasabban állították össze.

LUXORI TEMPLOM

A luxori templom ókori egyiptomi templomkomplexum a Nílus keleti partján, Luxor városában (az ókori Thébában). A thébai háromság, Ámon, Mut és Honszu tiszteletére épült, akárcsak a közeli karnaki templom együttes. Az Újbirodalom idején az Opet-ünnep fő helyszíne volt. A templom teljes hossza 189,89 méter, legnagyobb szélessége 55,17 méter.^[

A templomig szfinxekkel szegélyezett sugárút vezet, mely egykor egészen a karnaki templomig ért. A templom előtti udvarra a római kori erőd téglafalának kapuján át vezet az út. A falba több korábbi épület is beépült, melyek már nem léteznek. Az északkeleti sarokban még áll egy Hadrianus által építtetett kis Szerapisz-szentély. Az udvarban egy keresztény templom is épült. Az udvar déli, a templom felőli oldalát a két monumentális pülón határolja, melyeket II. Ramszesz emeltetett. A paralelogramma formájú udvar 57×50,9 méter területű. Belőle nyílik a hármas bárkaszentély, előtte négyoszlopos folyosóval, ezt a III. Thotmesz és Hatsepszut korabeli bárkaszentély helyén építtette újjá II. Ramszesz. Az oszlopos udvar északkeleti részén épült később az a keresztény templom, melyre később a mecset épült. A 100 méter hosszú, kétoldalt 7-7 papiruszforma, 19 m magas oszloppal és domborműves fallal szegélyezett széles út, mely a templomot megelőző napudvarhoz vezet, III. Amenhotep uralkodása alatt kezdett el épülni, de a király nem sokkal ezután meghalt. Az oszlopsor után a 45×56 méteres napudvar nyílik. Déli végében oszlopcsarnokban folytatódik, ez a megjelenések csarnoka mely nyolcszor négy papiruszforma oszlopból áll, teteje mára elpusztult. Ebből az oszlopcsarnokból egy kisebb csarnok nyílt, mely eredetileg a templom belsejének nyolcoszlopos előcsarnoka volt. Innen négyszögletes csarnokba jutunk, melyben négy oszlop állt. Kelet felé (balra) nyílik belőle az Amenhotep isteni fogantatását és születését bemutató helyiség. Továbbhaladva egy újabb négyszögletes csarnokba jutunk, melyben eredetileg szintén négy oszlop állt. Emögött széles, tizenkét oszlopos csarnok húzódik meg, ez a weszkhet hotep, az áldozatok csarnoka. Ezen túl található maga a szentély, ahol az isten hatalmas ülőszobra állt. Körülötte kisebb helyiségek találhatóak. A szentély azon a helyen épült, ahol az egyiptomiak hite szerint a teremtés zajlott.

KONSSZOSZ-I, MALIAI PALOTA

Knósszosz volt az első nagyváros a Földközi-tenger partvidékén; akkoriban vette át a krétai flotta a tengerek fölötti hatalmat a Kükládok lakóitól. A knósszoszi palotát (22 000 m²) Kr. e. 1700 óta építették. Hasonlít a mezopotámiai palotákra a számos épületrész áttekinthetetlen, egy nagy belső udvar körüli rendszertelen elrendezésében. Azt hitték róla, hogy a régi mínoszi labirintus előképe. A palotának öt feladatot kellett ellátnia: először is a király székhelye és ez által politikai központ volt bírósággal, államkincstárral és fegyvertárral; belföldi termékek gyűjtőhelye, így gazdasági központ, piac és cserekereskedelem helye; mindezek mellett pedig ünnepek és játékok helyszíne és a papkirály székhelye volt, valamint isteni jelenségek szent helye oltárokkal és kultuszhelyekkel. A királyok lakóhelyeként itt is vannak díszes magánterek. Úgy tűnik, hogy a tervezés belülről kifelé haladt.
Falfestmények a knósszoszi palotában: A közös helyiségek falait festett stukkóvakolat borította. A falfestmények geometrikus formákat mutatnak és építészeti motívumokat ábrázolnak erős színekkel és határozott kontrasztokkal (piros/fekete/sárga), de mozgalmas jelenetek is szerepelnek rajtuk, például fiatalemberek és lányok vad bikákat ugranak át.

MYKENE-I VÁR, OROSZLÁNOS KAPU

A mükénéi várak éppen az ellentétei a mínoszi palotának. Az előzőekkel szemben ezek kifelé igen zártak és óriási kőtömbök alkotják a falaikat. A ciklopszfalazás esetén a köveket kötőanyag nélkül helyezték egymásra. Sokszögű falazás esetén a faragással sökszögűvé alakított köveket illesztették egymáshoz. A mükénéi palota oroszlános kapujában megmutatkozik az akkori művészet nagysága: nehéz kőpilléreken nyugszik egy gigantikus kvaderkő. A nyílásáthidalás tehermentesítésére helyezték el azt a háromszögletű követ, melynek felületét egy oszlop körül álló oroszlánpár tölt ki.

ÁTREUSZ KIRÁLY KINCSESHÁZA

A monumentális mükénéi kupolasíroknál kör alakú alaprajzon domb formájú építmény, az ú.n. tumulus emelkedik. Álkupolával boltozták, ami az akkori technikai megoldás volt a térlefedésre és falakkal határolt terület beboltozására. A kupola méhkasszerű formája már Elő-Ázsiában és Ciprus szigetén is ismert volt. A halottakat kísérő tárgyaikkal együtt a kupola alatti aknákba temették. Átreusz kincsesháza Mükénében e típus legtökéletesebb példája.

HERAION, OLIMPIA

KORFÚI ARTEMISZ TEMPLOM

DELPHOI APOLLÓ TEMPLOM, KINCSESHÁZAK

EFEZOSZI ARTEMISZTEMPLOM

PARTHENÓN

Az athéni Akropolisz főtemploma két ellentétes törekvés kompromisszumának eredménye. Az építésznek, Iktinosznak növelni kellett az épület méreteit az oszlopvastagságok megnövelése nélkül, mivel akkor az oszlopvastagság által meghatározott arányok is megváltoztak volna. Így az előoldalon (hat helyett) nyolc, a hosszoldalon pedig (tizenhat helyett) tizenhét oszlop szokatlan ritmusát alkalmazta. A körüljáró szélességét csökkentette, hogy a cella méreteit megnövelhesse. Ügyes számolással sikerült a megfelelő méreteket meghatároznia. A belső tereket a szobrász Pheidiász kívánságai alapján alakították ki, így a Parthenón építészeti értékét plasztikai díszítéssel is növelték. A domborművek témáit Athén legendás történetének szentelték.

ERECHTEION

A Parthenon északi oldalával szemben, a fennsík északi szélén, ősi kultuszhelyek romjai fölött Kr. e. 421-406 között épült Athéné és Poszeidón Erechthusz tiszteletére. Összetett tömegű építmény, amelynek északi és nyugati homlokfalai a változatos terepalakulat miatt 3 m-rel mélyebb szintről indulnak (mert a déli homlokzat egy korábbi Athéné templom falára épült). Az épület belsejét harántfal hosszában két részre osztja. A keleti oldalon hat ión oszlopos, nyitott előcsarnokból nyílik Athéné szentélye. Nyugati részben alacsonyabban van a Poszeidón-szentély, és mögötte két sírhelység. Az épület oldalhomlokzatai elé északon és délen egy-egy előcsarnok ugrik. A déli, ún. Kariatída-csarnokon oszlopok helyett a helyett a magas lábazati falra állított hat márvány lány alak, kaiatída támasztja alá a párkányt. Az Erechtheion kötetlenül és festőien csoportosított részeit a gondosan összehangolt arányok fogják harmonikus egységbe. A több istenség kultuszával meghatározott funkciója mellett szerényebb méreteiben és erősebb tagolásában az a törekvés is érvényesült, hogy a Parthenon zárt, monumentális tömegével ellentétes jellegű, de művészileg egyenrangú épületett állítsanak.

EPIDURAOSZI SZÍNHÁZ

A Kr. e. 3. században épült színház a tökéletességéről és akusztikájáról híres. A szerkezete, ami magába foglalja a színpad (orchestát), tulajdonképpen 12 szegmensből áll. 34 lépcsőkörcikkből álló nézőtere félkörívben fogja körül az orchesztrát.

A görög színház: A görög színház szent hely. A kultusz és a játék egyesítéséből fejlődtek ki az irodalmi műfajok, mint a dráma, a tragédia és a komédia. A görögök megteremtették a színház eszményi formáját azáltal, hogy a fő elemekre és azok geometrikus kialakításra összpontosítanak. A központi rész a kerek orchestra (tánctér), amihez hátulról a szkéné (színtér) csatlakozik. Ezzel szemben emelkedik a félköríves, lépcsőzetesen szélesedő és emelkedő nézőtér.

MAUSZOLEOSZ KIRÁLY SÍREMLÉKE (Halikarnasszosz, Mausszoleum)

Mausszolosz káriai király és feleségének hatalmas sírépítménye Kr. e. IV. század közepén épült Kisázsia délkeleti partján, a mai törökországi Bodrum helyén. A 66x77,5 m méretű téglalap alaprajzú lépcsős alépítményen emelkedett kváderfalazatú, domborműves frízzel lezárt alsó része, amely a sírkamrát rejtette magában. A talapzaton állt az ión oszlopokkal körülvett halotti templom (héróon). Háromrészes, fogrovatos párkánya fölött lépcsőzetes piramis zárta le, amelyet a királyi házaspárt négylovas diadalkocsin ábrázoló, márvány szoborcsoporzat koronázott. Az épület , amelyet az ókorban az epheszoszi Artemiszionnal együtt a hét viládcsoda közé soroltak, a XVI. században földrengés és ostrom következtében pusztult el. A XIX. századi ásatásoknál alapjait és szobrászati díszeinek töredékeit találták meg.

VESTA TEMPLOM, RÓMA

A gazdag rómaiak kedvelt környékbeli nyaralóhelyén, a mai Tivoliban, vízeséseket szegélyező sziklapart fölött az i. e. I század elején épült. A tizennyolc korintuszi oszlopos folyosóval övezett, kerek cellájú körtemplom magas alépítményen áll. Erre csak a cella bejárata előtt vezet lépcső. Ennek a jellegzetesen római frontális beállításnak ad hangsúlyt a bejáratot közrefogó két ablalk is. A gazdag keretelésű nyílások felfelé keskenyednek. A cellát travertin lapokkal burkolt öntött fal határolja, és gerendás síkfödém fedte. Oszloprendje az itáliai korintuszi stílus egyik legszebb példája. Az épület a körfolyosó tíz megmaradt oszlopával és ökörfejes-fűzéres frízű párkányával újkori lefedés alatt viszonylag épen áll.

FORTUNA VIRILIS, RÓMA

Kr. e. 40 táján épült a Tiberis-parton. Itáliai típusú, kisméretű, ión pszeudoperipterosz. Lábazattal és záró párkánnyal tagolt pódiumán, amelyre a bejárati oldalon pofafalak között vezet fel lépcső, áll a négyoszlopos homlokzatú, két oszlopköz mély előcsarnokból nyíló cella. Ennek külső oldalait az előcsarnok oszlopsorait folytató fél oszlopok tagolják. A cellán is körülhúzódó főpárkány architrávja római szokás szerint oszlopközönként több, egyenes boltozatot alkotó darabból készült. Oszloprendje a római ión klasszikus példája. A templomot nagyrészt tufából, az erősebben terhelt részeket travertinből építették. A két anyag közötti eltérést vékony vakolatréteggel rejtették el. A templom csaknem teljes épségben maradt fenn. Szomszédságában a Kr. e. I. század végén húsz szabadonálló korintuszi oszloppal övezett körtemplom épült. Magas alépítményére eredetileg csak a bejárat előtt vezetett lépcső, később görög mintára körülfutó lépcsőzetet építettek hozzá. A kerek cella fala és az oszlopok pároszi márványból készültek. Eredeti párkánya és lefedése elpusztult. Többi része újabb tetőzet alatt jó állapotban áll.

FORUM ROMANUM

PORTA MAGIORE, RÓMA

COLOSSEUM (Kr. u. 70/76-80)

A Flaviusok amfiteátruma, a Colosseum nevét Néró császár hatalmas szobráról kapta, amely az épület mellett állt. Titus császár idején épült meg az épület negyedik emelete, Az aréna felülnézeti képe további szerkezeti részeket mutat. A homlokzatot oszlopokkal kiemelt árkádívek tagolják. Az egymás fölötti szinteken más-más oszloprend képviselői sorakoznak. Az építmény kb. 73 000 néző befogadására volt alkalmas. A szabadon álló amfiteátrum ideális példája valósult meg itt. Jól látható, hogy az aréna ovális formája körívszegmensekből áll össze.

Amfiteátrum: A római társadalom mindenfajta előadásért, játékért lelkesedett, így a Kr. e. 105-től a szenátus által engedélyezett gladiátorküzdelmekért is. Kr. e. 186-tól rendeztek állatviadalokat és vízi csatákat. A rendezvények helyszíne a legtöbb esetben az amfiteátrum volt. Formájuk, ahogy részben a színházé is, az ideiglenesen épített fatribünökből alakult ki. Az amfiteátrum kiérlelt példája Rómában épült meg. A nézőtér a színházhoz hasonlóan az aréna (küzdőtér) körül, koncentrikus ívekben, lépcsőzetesen emelkedik. A nézőközönség társadalmi rangja szerint tagozódott. Az előkelő vendégeké a körbefutó talapzaton díszesen kialakított, kényelmes ülőhelyeken voltak. A kereszttengelyben elhelyezett páholyokat a császár és a vezető tribunusok számára tartották fenn. Az elemeket egymás után fölfelé a jómódú polgárság, a középosztály, és a nők birtokolták, míg a nép egészen fönt, állóhelyekről szemlélte a viadalt. A játékteret, az arénát, a föld alatti járatok, rámpák, állatketrecek és technikai eszközök tárolói fölött alakították ki. Az építészeti tagolás megfelel a szerkezetnek. Az Amphitheatrum Flaviem, a Colosseum a római amfiteátrum tiszta formája, amely a továbbiak mintaképéül szolgált. A provinciák nagyobb városaiban is épültek amfiteátrumok, így Aquincumban kettő is. Egyik a katonaváros, másik a polgárváros lakóinak.

PANTHEON

A nagyméretű centrális templom i. sz. 120 körül épült Capitoliumtól északra elterülő Mars-mezőn (ez a mai Róma reneszánsz negyede). Korábbi templom helyén áll, amelynek – felírata alapján i. e. 27-ben emelt – előcsarnokához építették hozzá. Ez a neve szerint az „összes isten” tiszteletére emelt templom, amely még ma is épségben áll, a római építőművészet és mérnöki tudás egyik csúcsteljesítménye.

A 43,2 m átmérőjű, félgömb kupolával lefedett körépítmény, „rotonda” tömegéhez a négyszög alaprajzú előcsarnok oromzatos, nyeregtetős tömege kapcsolódik. A belső tér teljes magassága az átmérőjével megegyezően 43,2 m, a hengeres alsó térrész felét a kupola tere teszi ki.

A belső felület az aranymetszés arányában magasabb alsó és alacsonyabb felső sávra osztott. Az alsó szinten a kör alaprajzú teret a főtengelyekben félkörös, az átlósokban négyszögű fülkék bővítik, amelyek a 4,5 m vastag körítőfalat nyolc pillérszerű faltestre bontják.

Az alsó szint felületét a fülkék nyílását osztó két-két korintuszi oszlop és faltesteket szegélyező korintuszi pilaszterek tagolják. Közöttük a falmezők előtt váltakozva háromszögű, ill. íves oromzatú fülkeépítmények, aeducilák állnak. A felső szint főpárkányán nyugvó kupola felületét tagoló kazettáknak nemcsak díszítő szerepük van, hanem a kupola önsúlyát is mintegy 1/6-ával csökkentik.

A kupolán felül csaknem 9 m átmérőjű kerek nyílást, opeiont hagytak, amely a teret bevilágítja.

A rotonda külső kialakítása egyszerű. Hengeres felületét a belső osztásnak megfelelően párkányok tagolják. A kupolát eredetileg bronztéglákkal fedték be. Ezeket 662-ben Konstantinápolyba vitték, majd a VIII. században ólomfedéssel pótolják.

A körítőfal külső és belső falazott téglaréteg között öntött kivitelben készült. A kupola vázát nyolc sugárirányú, téglából falazott borda alkotja, amelyek a körítőfalba beépített, kivülről látható teherhárító ívekre támaszkodnak. Az épület vázát a rejtett többszintes boltívsor és a faltestek alkotják. Ennek köszönhető, hogy a mai napig épségben maradt fenn, bár felületén már fennállása első századában repedések jelentkeztek.

A körépítményhez korintuszi oszlopos előcsarnok csatlakozik, oromzatos, nyeregtetős tömege a fülkéket és az előteret magába foglaló négyszöghasáb. Fedélszéke eredetileg üregesen öntött bronzgerendákból készült, amelyekből 1632-ben a Szt. Péter székesegyház oltárának oszlopait öntötték.

A Pantheon egységes, monumentális belső tere római térművészet remeke. Az épület már a középkorban, de különösen az újkorban számos centrális építménynek szolgált mintaképül. A középkor óta keresztény templomnak használták. Itt temették el Raffaellót.

DURA-I GYÜLEKEZETI HÁZ

GALLA PLACIDIA MAUZÓLEUMA (Ravenna)

Theodosius császár lánya számára épült 425 körül. Kisméretű, latin kereszt alaprajzú, téglafalú épület. Kiemelkedő négyzetes középterét csegelyes kupola, szárait dongaboltozat fedi. A belső falfelületeket sárga márványlapok, a boltozatokat és a homlokíveket kék alapú, ornamentális és figurális mozaikok borítják. A kisméretű, egyenes záródású ablakokat a középtér kiemelkedő falaiban és a szárak záró falaiban vékonyra csiszolt alabástrom lemezek zárják el. A nyerstégla homlokzatokat a párkány fölött az oromzatokkal végződő keresztszárakon félkörzáródású, sekély fülkék tagolják és téglákból képzett mintázatú párkányok zárják le.

SAN APOLLINARE NUOVO (Ravenna)

Ravennában az V. és a VI. században több ókeresztény bazilika épült. Az ariánus keresztény keleti gótok uralma alatt 494-526 között Theoderich király építette. A háromhajós bazilika főhajójának oldalfalait korintuszi oszlopokon árkádok hordják. Elpusztult eredeti félköríves apszisát XIX. században rekonstruálták. Oldalhajói egyenesen záródnak. Előcsarnoka XVI. századi, kazettás famennyezete 1611-ben készült. A főhajó oldalain az árkádok fölötti felületsávot egyik oldalon női, a másikon férfi szentek Krisztushoz, ill. Máriához vonuló menetét ábrázoló mozaik díszíti, amit Theoderich palotájának és Ravennának, valamint a közeli Classis kikötőnek látképe zár le.

SAN APOLLINARE IN CLASSE (Ravenna)

A legkésőbbi ravennai bazilikát a városon kívül, az Augustus alapította kikötő, Classis településén 549-ben szentelték fel.

A háromhajós bazilikába nyugatról két nagyméretű, négyszög alaprajzú, kétszintes toronyszerű építménnyel közrefogott, árkádokkal megnyitott előcsarnok vezet.

A főhajót a félszélességű oldalhajóktól 12-12 négyszöghasáb talpazatra állított, kompozit márványoszlop egyszerű vállkövein nyugvó árkádsorok választják el, Az oszlopokat Görögországból készen kifaragva szállították a tengeren. A főhajót keletről erősen emelt padlószintű, széles lépcsőzeten megközelíthető, belül félkörös, kívül sokszögű szentélyapszis zárja le. A mellékhajók végén egy-egy hasonló, kis apszissal bővített, önálló négyzetes tér nyílik. A fő- és a mellékhajók külső és a főhajó kiemelkedő oldalfalaiban az árkádok tengelyében nagyméretű, félkörzáródású ablakok világítják meg.

A bevilágítást fokozza a főhomlokzaton az előcsarnok fölött nyíló hármas ablak és a szentélyapszis öt ablaka. A templom a vidék hagyományának megfelelően téglafalazatú. Az oldalfalakat belül eredetileg márványlapokkal burkolták. Az apszis ablakok közötti falfelületeit, valamint negyed gömb boltozatát, továbbá a hosszház végfalát a diadalív körül figurális mozaikok díszítik. A templom északi oldalához átjáró folyosóval kapcsolódó, szabadon álló kerek torony – alul egyszerű, feljebb kettős, majd hármas ikerablakokkal – a X. század táján épült

PÉTER PÁL SÍRKAMRA, PÉCS

ÓKERESZTÉNY MAUZÓLEUM, PÉCS

SAN VITALE-TEMPLOM (535-545)

A templom Julianus Argentarius bankár tekintélyes adományából született. Egy nyolcszögből (oktogon) áll, amit kétemeletes körüljáró vesz körül. Nyugaton egy előcsarnok, keleten a presbitérium (szentély) csatlakozik hozzá. Az ablakok közötti falszakaszokat lizénák és párkányzat tagolják. A belső tekintet a presbitárium és az apszis irányába vezeti, amelyeket mozaikkal díszítettek. A kupola nyolc karcsú pilléren ülő boltíveken nyugszik. A pillérek között hét fülke nyílik oszlopos boltívekkel a körüljáróra.

HAGIA SZOPHIA-TEMPLOM (Konstantinápoly, 532-562)

Trallészi Arthemisz és Milétoszi Izidórosz építészek olyan épülettestet alkottak , amelyen a bazilikális alaprajzi elrendezés ellenére az egész térfelépítésben a kupola a döntő elem. Nem a központos tér és a bazilikális tér kombinációja volt a céljuk, hanem a centrális és vertikális részletek tökéletes összeolvasztása. A csegelyes kupola pilléreken nyugszik, melyek homlokoldala a térben falfelületként mutatkozik. Ellentétben a főkupolával a félkupolák fülkeboltozaton emelkednek. Az ehhez szükséges sokszügő alépítményt oszlopok hordozzák két szinten, erős párkányzattal elválasztva. A főkupola 557-ben egy földrengés után beomlott, mivel záradékpontját alacsonyra méretezték. Ezért az újjáépítés során a kupolát hat méterrel megnövelték. Ennek Izidórosz volt az építésze, a Milétoszi Izidórosz unokaöccse. A Hagai Szophia falfelületeit márványlapokkal burkolták, amelyeket tengelyszimmetrikusan igazítottak egymáshoz. Az aranymozaikok szőnyegszerű mintázatot mutatnak.

HAGAI SZOPHIA-TEMPLOM (Kijev, 1100 körül)

Az oroszok keresztényé válása után feltehetőleg bizánci építőmesterekkel és helyi munkaerővel építették meg a Kijev városának főtemplomát, a Hagai Szophia-templomot. Magjában egy öthajós, keresztkupolás templom volt 12 kereszt alakú pillérrel. Öt apszisa volt és 13 tamburos kupolája. Ezt az épületmagot veszi körül három oldalról körbefutó, árkádokkal nyitott galéria, melyet utólag emeltek, hogy a boltozatok nyomását ki tudják egyenlíteni. Az épület piramisszerűen felfelé törekvő, emelkedő szerkezetű összkompozíciója, a gazdag kupolasora és nyitott galériái a bizánci keresztkupolás épülettípus továbbfejlesztését jelenti, ami az orosz építőművészetben később mértékadó lett. A belső gazdagon díszített mozaikokkal. Híres a lapos apsziskupola Könyörgő Máriát (Mária Oranta) ábrázoló mozaikja.

THEODERICH MAUZÓLEUMA (Ravenna)

AACHEN-I PALOTAKÁPOLNA (800 körül)

789-ben fejezték be Nagy Károly palotáját Aachenben: az északi oldalon volt a királyi csarnok, ahonnan egy kapuépületes összekötő folyosó vezetett a délen fekvő palotakápolnába. A kápolnát Metzi Odó építette, és 800-ban szentelték fel. Az épület kupolával fedett, oktogon alaprajzú központi térből, és egy tizenhat oldalas, háromszintes körüljáróból áll. A földszinten nyolc félköríves árkádon négyszögletű és háromszögletű boltmezők váltakoznak. A karzatokat emelt ívű donga fedi, amelyeket boltívek támasztanak el a sarokterektől. Az eredetileg szögletes, közvetlenül hozzá kapcsolódó kórust egy gótikus átépítés során kicserélték (1355-1414). Erre az épületre a ravennai San Vitale-templom hatott, amelyet pedig konstantinápolyi udvari kápolna épülete befolyásolt.

ST. GALLEN-I KOLOSTORTERV (820 körül)

A rajz egy terv másolata (105. o.), amit a reichenaui kolostor apátja, Heito (803-843) küldött a St. Gallen-i kolostor újjáépítésekor Gozbert apátnak. A terv egy kolostor épületét mutatja templommal, kerengővel és a szerzetesek épületeivel, amelyek egy bencés kolostor önellátását bizonyítják. A templom keresztházas, háromhajós épület, keleten altemplommal, nyugati végén második kórussal, félköríves átriummal és két kerek toronnyal. Ez a román kori bencés templom ideálképét testesíti emg.

SAN MARCO

JÁKI TEMPLOM

ZSÁMBÉKI TEMPLOM

BUDAI NAGYBOLDOGASSZONY TEMPLOM

KASSAI SZENT ERZSÉBET TEMPLOM

SZEGEDI FERENCES TEMPLOM

 PALEOLITIKUM

A paleolitikum a régészek adta elnevezés, amely földtörténeti szempontból a pliocén végével és a pleisztocénnel esik egybe. A paleolitikum a legújabb meghatározások szerint körülbelül 2,4 millió évvel ezelőtt (± 0,3 millió év) kezdődött és kb. 11 500 éve ért véget.

Az emberiség történetének 99,5%-a a paleolitikumra esik. Az őskőkorszak az emberi eszközhasználatnak az a szakasza, amikor a kő- és csonteszközök tudatos készítése zajlik (alsó időbeli elhatárolásként az eszközt már használó, de nem készítő emberféléktől), és a technológia a szilánkhasításra korlátozódik (felső időbeli elhatárolásként a középső kőkorszak eszközkészítő technológiájától). Ez az eszközkultúra végigkíséri a Homo genus fejlődését a Homo rudolfensistől a H. erectuson, H. habilison, H. ergasteren és H. antecessoron keresztül a Homo sapiensig.

Az őskőkorszak során Európában a modern ember (Homo sapiens) kiszorítja a neandervölgyi embert (Homo neanderthalensis), és a korszak végére kipusztul az európai pleisztocén megafauna (barlangi medve, barlangi oroszlán, gyapjas mamut, gyapjas orrszarvú, óriásszarvas).

A paleolitikumban az emberek vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték táplálékukat, zsákmányállataikat főleg a pleisztocén megafauna adta. A nagy állatcsordák után vándorló emberek nagycsaládokban (klánokban) éltek, és kő-, fa-, illetve csonteszközöket használtak. A nagycsaládokat egy arra rátermett, választott vezető irányította.

A felső-paleolitikumban (30-10 000 évvel ezelőtt) alakult ki és virágzott a művészet. Ekkor készültek a híres barlangrajzok (Altamira, az Ardèche-menti barlangrajzok, a Vézère-völgyi festett barlangok stb.), és a híres szobrocskák (például a willendorfi vénusz), amelyeket kőből, csontból faragtak vagy agyagból formáztak és kiégettek. De a felső-paleolitikum embere készített ékszereket is (nyakláncokat, karkötőket) kagylókból és állatfogakból.

MEGALIT

Megalitikus emlék a történelem előtti korból származó, faragatlan nagy kövekből álló emlékoszlop vagy síremlék.

MENHIR

A menhirek (jelentése a kelta magányos kő szóból) függőlegesen felállított kövek. Többnyire magányosan állnak, olykor megdöbbentő adatokkal szolgáltatnak: egy Bretagne-ban álló menhir 22 méteres magasságú, becsült súlya 320 tonna. Rejtély, hogyan tudták felállítani. Ez a menhir mára sajnos romokban hever. Szintén Bretagne-ban, Carnac közelében több száz menhirt állítottak egyenes, egymással párhuzamos sorokba, míg Stonehenge-ben kör alakban helyezkednek el. A menhirek jelentősége valószínűleg szimbolikus lehet. Egyesek szerint fallikus szimbólumok, lehetnek azonban határjelző kövek, ősök lelkének szimbólumai, mások szerint annak kifejezései, hogy az ember függőleges testtartásával kiemelkedik az állatvilágból. Egy másik álláspont szerint csillagászati megfigyeléseket szolgáltak.

DOLMEN

A dolmenek (szintén kelta szóból) leginkább asztalokhoz hasonlító építmények, három, négy vagy több lábra helyezett széles kőlapból épülnek fel. Valószínűleg temetkezési helyek voltak, amit az mutat, hogy néha a mind a négy oldalán kőlapok zárják le. A dolmen az építészet történetében jelentős állomás volt. Ekkor jutott odáig az ember, hogy anyag feltornyozásával teret határoljon el. A dolmen belső tere volt az ős lelkének titokzatos tartózkodási helye, s gyakran a falakba vágott kis kerek nyílásokkal összeköttetést teremtettek a belső tér és a külvilág között. Mesterséges barlangokként az ember legősibb lakóhelyét, a barlangot szimbolizálták.

THOLOS

ZIKKURAT

A mezopotámiai szakrális tornyokat zikkuratoknak nevezik. Többszintes, teraszokból felépített templomépítmények ezek, amelyek a babiloni, sumer, asszír és elámi istenkultuszban alakultak ki. A Kr. e. 4. évezred végéről származnak az első egyszintes toronytemplomok. A kultuszépítmény a teraszon állt. A zikkurat végső formálya a Kr. e. 3. évezred második felében alakult ki Úr, Obed, Eridu, Nippur és Umma városaiban. Téglafalakkal körülvéve, 20 m magasba emelkedtek a többszintes építmények, és egy külső lépcsőn lehetett felmenni a legfelső teraszig. Homlokzatukat rizalitok tagolták, falaik rézsűsek voltak. A külső falakat égetett téglával borították, a belső pedig nyers, égetlen agyagtéglából készült nád- és bitumenrétegekbe ágyazva.

BIT HILANI         

Asszír építészet.

ORTHOSZTÁT

Szűkebb értelemben az antik templom lábazati fala, a falazat köveinél nagyobb kövekből; tágabb értelemben az épület lábazata, melyet gyakran díszítettek. Az Újasszír korban a palota falának alsó peremét gyakran kb. 2 m magasan mészkő lapokkal látták el, melyeken az uralkodó tetteit ábrázolták.

APADANA

Nyitott, négyszög alaprajzú, oszlopos építmény, melyet oszlopos tornácsor vett körül. Az apadana- így nevezik az ókori perzsa építészetnek ezt a legjellegzetesebb épülettípusát - sűrű, oszlopokkal alátámasztott belső térrel rendelkezik, utóbbi a tornácok fölé magasított ablaksoron keresztül kapta megvilágítását.

MASZTABA

Ez a téglaépítmény magasrangú udvari méltóságok sírja fölött, hosszan elnyúló hant formáját mutatja; (innen a megjelölés: masztaba = pad). Sík vagy enyhén íves mennyezet fedi. A falak függőlegesek vagy rézsűsek és agyagtéglából készültek. A masztaba csak az előkelő halottak sírépítménye volt.

PILON

Az egyiptomi építészetben a templomok fő bejárója; jobbra-balra az a két nagy tömegű, rézsútos oldalú toronyszerű építmény, mely a fő bejárót befoglalja, védi.

OBELISZK

Szabadon álló, négyzetes alaprajzú, felfelé keskenyedő, gúla alakú csúcsban végződő emlékoszlop. Egyiptomi napszimbólum, a csúcsát a felkelő nap először csillantja meg. Törzsére vallásos szövegeket véstek.

HIPOSZTIL CSARNOK

Egyiptomi templomok nagy oszlopcsarnoka, amelynek mennyezetén sűrűn egymás mellett álló oszlopok tartják.

MEGARON

A krétai megaront a nyitottság és átláthatóság jellemzi. Ezt pillér- vagy oszlopcsarnokokkal érik el, amelyek több oldalról nyitottak, tehát más terekbe nyúlnak át vagy egy világítóudvar körül csoportosulnak. Monolitikus (egy tömből kifaragott) oszlopok mellett szögletes pilléreket is kedvelnek, ezeken a mennyezetgerendák nyugszanak. Különösen nagyvonalú a knósszoszi palota, amelynek középső terének (a labirintus elnevezés a kétfejű balta görög nevéből, a labrosz szóból ered), csak egyetlen tartófala van, és pillérsorok helyetesítik a további falakat. A megaron e megoldásában testesül meg a legtisztábban a mínoszi kultúra felfogása az építészetről.

A görög megaron a fentiekkel szemben egy szabadon álló szögeletes építmény egy nagy teremmel, amely a lakótér volt, és itt őrizték a tüzet. Az épület teljesen egyszerű felépítésű. A hosszukás téglalap alapú, zárt oldalfalú tér csupán a rövidebb oldalán nyitott egy csarnok felé. Ritkábban melléktereket is kapcsoltak hozzá.

TUMULUS

Síremlék, egyszerű, többé-kevésbé magas, kerek, kúpalakú földdomb alakjában.

ÁLBOLTOZAT

A boltozatnak egy ősi kezdetleges módja, melyben a kő- vagy téglarétegek vízirányos fekvésüket megtartják, de fokonkint kiszökellve egymáshoz mindinkább közelednek, míg végre fölül találkoznak.

MÍNOSZI KOR

A mínoszi civilizáció vagy krétai civilizáció eredete, kialakulásának előzményei nem ismertek pontosan. Nyugat-Krétán találtak ugyan őskőkori pattintott kőeszközöket, de ezek még a legutolsó jégkorszak idejéből valók.

A legelső biztos régészeti leletek az újkőkorból származnak. Ekkor hozták be a szigetre az új telepesek a fejlett neolitikus életmódot, az állattenyésztést és növénytermesztést. E telepesek valószínűleg Anatóliából érkeztek, és ők alapozták meg a későbbi krétai civilizációt, amely i. e. 2500-ban már igen magas szintre jutott.

A korai civilizáció idejére megjelentek a szabályosan tervezett városok; építőanyagként használták a téglát és a köveket; ismerték a fémművességet és a szépen kidolgozott ékszerek készítésének módját. A korai civilizáció ezután ismeretlen okból hanyatlásnak indult.

I. e. 2000 körül épültek meg az első nagyobb paloták. Ezek őrzik a minószi kultúra emlékeit. A legnagyobb a knósszoszi palota, melyet i. e. 1900 körül emeltek. Kr. e. 1700 körül újból hozzáláttak a paloták építéséhez. Ekkor megjelentek a színes falfestmények, (freskók) is a házakon.

A mükénéi sírokban gyakran találtak krétai eredetű ivócsészéket és fegyvereket. A leggazdagabban a tőröket díszítették, ezüsttel és fekete niellóval vonták be, a markolatot gyakran díszítették arannyal vagy drágakövekkel. Egyes tőrökön teljes jeleneteket ábrázoltak, például harcosokat, amint állatokkal küzdenek, vagy egyiptomi ihletésű vadászjelenetet, ahol macskák üldöznek egy vízimadarat.

KÜKLOPIKUS FAL                       

Nagyméretű, alig vagy egyáltalán nem faragott kövekből készült falazás, a mükénéi építészetben, főleg az erődítésben elterjedt technika (nevét a görög mitológia egyszemű szörnyeiről kapta, akik a későbbi hagyomány szerint e falakat emelték).

AKROPOLISZ

Az ókori görög városok várfalakkal körülvett magaslatán épült uralkodói székhely, egyben a vallási-politikai élet központja. A leghíresebb akropoliszt Athénban építették az i.e. II. évezred második felében.

A görög városok magas, természetes erődöt képező szikláján épült fellegvár. Mesterséges védőművekkel, körfalakkal, tornyokkal volt megerősítve, úgy hogy veszély idején a lakosoknak végső menedékhelyül szolgálhatott.

ARCHITRÁV, FRÍZ, GEISON

Egy darabból álló kőgerenda a támaszok fölött. Lehet háromrészes antik párkány alsó tagozata.

Vízszintes, díszített sáv a falfelületen vagy a gerendázaton. A klasszikus oszloprendeknél a főpákány középső része.

Geison (koszorúpárkány), az antik oszloprendekben és a háromosztású főpárkány legfelső, befejező része (architrav, fríz, geison). A görög-dór rendszerben szimából és erős kiugrású függőlemezből áll, az iónban szimából, lemezből s gyakran még tojássoros és fogrovatos tagozatokból; a rómaiak konzolsorral díszítették.

TRIGLIF, METÓPA

A frízben helyezkednek el. Az 1 és az ½ M magasságú sávban kiugró táblák és négyzetes mélyebb mezők váltakoznak. A két egész és a sarkokon két fél vájattal tagolt tábla a triglif, a mélyebb mező a metópa. Kiosztásuk és méretük meghatározott. A triglif szélessége 1 M és mindig az oszlop tengelyvonalába és az oszlopok közötti táv felére kerül egy.

KANNELÚRA

A kannelúra (görögül rhabdosisz) a görög-római s az ezek alapján álló stílusokban az oszloptörzsön hosszában futó, íves vagy elliptikus keresztmetszetű rovátka. A kannelúrák a görög-dór oszloprendben élben metsződnek, a többiben az oszloptörzs felülete hosszirányú keskeny lemezek alakjában marad meg közöttük: számuk különböző, a dórban 16-20 között változik.

VOLÚTA, AKANTUSZ    

Volúta: Csigavonal-alakban meghajlított görbe vonal, mellyel az építészetben azokat a tagokat alakítják, melyeket teherhordásra alkalmaznak és melyeknek külső formáiban a nyomást és az elasztikus ellenállást akarják kifejezni.

Akantusz: Vagy akantuszvirág, Acanthus (növ.), az Akantusz-félék géniusza, Meliusz, Benkő és Veszelszki medvekörömnek, medvetalpfűnek vagy medvetalpú tövisnek fordítják.

MODULUS (M)

Az oszloptörzs alsó szakaszán a legnagyobb metszetkör sugara. Tehát ha egy oszlop magassága 16 M, akkor a magasság a törzs legnagyobb átmérőjének a nyolcszorosa.

DÓR, IÓN, KORINTHOSZI OSZLOPREND

Dór: Valamennyi oszloprend közül a görög dór a legzömökebb. Az oszlop magassága kezdetben alig éri el a 8 M-t és a klasszikus korban sem haladta meg a 11 M-t. Jellemzője, hogy az oszloptörzs lábazat nélkül, közvetlenül az alépítmény felső síkjára támaszkodik. A felületét 20 szegmensívű, élben összemetsződő kannelúra tagolja. Fejezete tagozás nélküli, négyzetes abakusz-lemezből, íves profilú, kör alaprajzú párnatagból – az echinuszból – és a nyaktagból áll. Az oszlop törzsétől a nyaktagot csak keskeny bemetszés választja el. A gerendázat, a párkány három részes. Az architráv síkja tagolatlan, fölül kiskiülésű lemez zárja le. Fölötte húzódik a dór párkány legjellegzetesebb eleme, a fríz. A sávban kiugrótáblák és négyzetes mélyebb mezők váltakoznak. A hangsúlyozást fokozta még tovább, hogy az architráv záró lemezére minden triglif alá cseppekkel díszített kis lemez illeszkedik, és a fölötte lévő függőlemez ferde alsó síkján csepp díszes tábla van. A gieszon alsó tagja vízorral kiképzett függőlemez, a koronázó tag egy a szabályostól eltérő profilú dór szima. Közöttük kis dór kimákból és lemezből álló átvezető tagozat húzódik.

Ión: Két fő változata alakult ki, az attika és a kisázsiai ión oszloprend. Részleteikben és arányaikban is kissé eltérnek egymástól. Az attika ión oszloprendben az oszlop magassága 18-19 M. Lábazata egy szélesebb alsó és egy szűkebb felső tóruszból és a kettő között ívesen mélyülő trochiluszból áll, talplemeze nincs. A törzs felületét 24 félkörű, egymástól bordákkal elválasztott kannelúra tagolja. A nyaktagot stilizált pálmalevelekhez hasonló, indákkal gazdagított palmetta-sor díszíti. Fölötte gyöngysorral képzett pálcatag után tojássorral díszített echinusz következik. Arra fekszik az ión fejezet legjellegzetesebb eleme, a homlokoldalakon kétfelől csigavonalban feltekeredő voluta. Az abakusz íves profilú, tojássor díszíti. Az ión fejezet fő- és oldalnézete egymástól eltérő. A párkány háromrészes. Az architráv felületét egymás fölé lépcsőzetesen kiugró három sáv tagolja és díszesen faragott kis párkány zárja le. A fríz tagolatlan és ált. dombormű díszíti. A kisázsiai ión oszloprend ettől néhány részletben különbözik. Az oszlop valamivel nyúlánkabb, a magassága 19-20 M. A fejezeten nincs nyaktag, az attikainál tehát jóval alacsonyabb és jóval egyszerűbb a volutája. Az ión rendszerben előfordul, különösen Kisázsiában, hogy a párkány csak kétrészes. Az ilyen csonkapárkányból a fríz marad el, a geiszon közvetlenül az architrávra kerül.

Korintuszi: A görög építészetben ritkán alkalmazták. Két fő változata alakult ki. Legszebb példáik azokon az athéni emlékeken találhatók, amelyekről a nevüket is kapták: a Szelek tornyán és a Lüszikratész emléken.

TIMPANON

A középkori építőművészetben így nevezik azt a felületet, amely félkörív (archivolt) és a kapu szemöldökgerendája között húzódik. Gyakran domborművek vagy ornamentális díszítés borítja.

PROPYLON

PERISZTÁZISZ

RÓMAI BETON

A nagy vastagságú és tömegű falak és boltozatok nagy részét betonszerű anyagból, zsaluzatok vagy falazatok között öntve készültek. Ez a technika valószínűleg az afrikai Karthágó közvetítésével keletről jutott Rómába, és terjedt el a köztársaság korában. Kötőanyaga vulkanikus kőőrlemény, a Nápoly környéki Puteoliból (ma Pozzuoli) származó puccolán. Az ebből és homokból készült betonba kisebb nagyobb köveket ágyaztak, úsztattak. Az aránylag könnyű, rendkívül szilárd és vízzáró anyag tette lehetővé falazatok és nagy fesztávolságú boltozatok gyors és időt álló kivitelezését.

PERISZTILOSZ

Oszlopcsarnok, mely egy piacnak vagy udvarnak oldalain belül fut végig.

AQUADCUTUS

A római építészet magas műszaki színvonaláról tanúskodnak a mérnöki létesítmények. Legjellegzetesebbek a magas pillérek közötti ívezetekre helyezett csatornájú vízvezetékek, aquaductusok.

DIADALÍV

Diadalíveket a Kr. u. 2. századtól emeltek. Eredetileg egynyílásos elrendezésben két nagy pillér egy körívű dongaboltozatot közrefogva hordta a nehéz attika falat rajta feliratos táblával és az ünnepelt álló szobrával vagy a négyes fogattal. Ez az egyszerű forma az augustusi időktől további elemekkel gazdagodott, oszlopokkal és párkányzatokkal egészült ki, és az egykapus elrendezés helyébe pedig hármas nyílás került. Ez a forma (diadalkapu) megmaradt a nyugat-európai építészetben, mint építészeti tagoló elem, a francia katedrálisok nyugati homlokzataitól kezdve a párizsi Arc de Triomphig az Étoile-on (1836).

COLOSSEUM MOTÍVUM,

A dór, ión és korinthoszi oszloprendeknek – a Colosseumhoz hasonlóan- egyazon épület különböző emeletein való alkalmazása. (pl.: itáliai reneszánsz paloták, belső udvari homlokzatán).

KOLOSTORBOLTOZAT   

A kolostorboltozat vaknegyedekből (-hatodokból, -nyolcadokból stb.) alkotott, a vállvonal mentén folyamatos alátámasztást igénylő, zárt boltozat.

CSEGELYES KUPOLA

A csegelyes kupola olyan, négyzetes vagy sokszögű terek befedésére alkalmazott félgömb kupola, amelynek alapköre az alaprajzba beírható legnagyobb kör.

HIPPODAMOSZI ALAPRAJZ

Hippodamoszi városépítészet: a görög világban kialakult várostervezési elvek, melyeket a milétoszi Hippodamosznak (Kr.e. V. század) tulajdonítanak.

BAZILIKA

A római bazilika reprezentatív igénnyel emelt közösségi épület, amely többféle célt szolgált. Működött piactérként, banképületként, tőzsdeként és akár bírósági épületként is. A legtöbbször a fórumon emelték, tehát a közélet központjában. Ennek az épülettípusnak nem volt görög előképe. Rómában a legkorábbi példái a Basilica Porcia Kr. e. 189-ből, majd a Basilica Aemilia Kr. e. 179-ből és a Basilica Sempronia Kr. e. 170-ből. A bazilika rövidebb oldalán egy előcsarnok nyílik, Ahhoz csatlakozik a hosszanti épület, általában egy keresztépítménnyel, mint Cosában. Ez egy kiemelkedő középtérből és egy kollonádos átmenetből áll. E fölött egyforma galériák emelkednek. A főtengelyben van a tribuna (emelvény). A fejlődés során egyre nőttek a méretek és nőtt a hajók száma. Később a kollonád helyébe a dongaboltozatos árkádos építészet lépett. Végül a császárkorban (Basilica Ulpia) a félköríves exedra (szentély) a főtengelyben a bejárattal szemközti falra került.

KATAKOMBA

Őskeresztényeknek föld alatti folyosókból, üregekből álló titkos temetkezési és gyülekezőhelye.

GALLIKÁN LITURGIA     

Gallikán rítus, szertartás: tág értelemben az órómain kívüli összes latin, nyugati szertartás.

WESTWERK

Egy püspöki vagy kolostortemplom főhajójának nyugati végén álló épületrész, amely a császár magánkápolnája volt, de liturgiai célokra – keresztelőkápolna vagy plébániatemplom – is használták. A karoling-, az Ottó-kori és a korai romanika épületein emeltek ilyen westwerkeket, így Corveyben és Kölnben, a St. Panthaleon-templomban. Monumentális hatásukat toronycsoportok révén (középtorny oldalsó lépcsőtornyokkal) bontakoztatták ki.

ÉPÍTŐPÁHOLY

A középkori építőpáholy a templomépítésen együtt dolgozó kőfaragók, szobrászok és építőmesterek műhelyszövetsége, amely más munkák (pl. ács) irányítását végezte. Előzménye a szerzetesi templomok építéséhez összegyűlt laikus (kőfaragó) testvérek közössége volt. A gótika idején különösen fontosak a páholyok a szervezett szakképzés, a jó minőségű munka, az újdonságok kimunkálása és a munka megszervezése okán. A páholyok fő- és alpáholyokba is szerveződhettek, ha a munka úgy kívánta. Saját, szigorú törvényeik szerint végezték munkájukat, országhatárokra nem voltak tekintettel, meghívásra dolgoztak. Egy nagyobb munka elvégzése után apróbb egységekben folytatták tevékenységüket.

CONCHA

APSZIS

Az apszis a római szakrális és profán építészetből egyaránt levezethető, félkupolával fedett térforma, amely a központi tér felé nyitott. (Félköríves vagy sokszögzáródású szentélyvégződés.) Az apszis a 9. század közepe óta a kórus részévé vált és a romanikában a korábbi önállóságát messzemenően elveszítette. A mellékhajók mellékapszisokban végződnek. Az apszidiola (kis apszis) sugárirányban kapcsolódik az apszishoz, íves alaprajzú, fülkeszerű mélyedés, amelyek sorozata kápolnakoszorút alkot.

TRIFORIUM

A gótikus bazilikális templomban a főhajó ablaksora alatt a fal vastagságában kialakított, a tér felőli homlokoldalán rendszerint oszlopos-íves árkádsorral megnyitott körüljárófolyosó.

RAYONNANT

FLAMBOYANT

A késő gótikában lángokhoz hasonló, többszörösen görbült motívumokból összeállított gazdag mérmű, amely idomokban ablakokat és falfelületeket dekoráltak. A csúcsíves építészet hanyatlásában is pompás korszakát a francia és angol gót építészetben szintén flamboyantnak nevezik.

TRAVEÉ

HÁLÓS BOLTOZAT

1. Megalitikus építészet: Stone Henge, Máltai templomok, Los Millares
2. Ókori szakrális és reprezentatív építészet
3. Egyiptomi Ó-birodalom, Tirannus, városszerkezet
4. Újbirodalom, sziklasírok
5. Görög templomok építészeti rendje, görög vallás
6. klasszikus kor (görög)
7. városépítészet, Hellenizmus kora (görög)
8. Etruszk kultúra és építészet
9. Római császárkori építészet
10. elvileg ez is az… 2 tételt tesz ki, mert egynek túl sok lenne…
11. Pécsi Ókeresztény temető
12. római bazilikák, Ravennában ókeresztény építészet
13. Nagy Károly- korai középkor építészete; Lombard építészet; Dél-Franciaország